Köszöntöm önöket oldalunkon.Toronyai Ádám vagyok a ceglédi V-48-as Galamb és kisállattenyésztők egyesületének tagja.Sokat foglalkozok az állatokkal és növénytermesztéssel .
Az állatok iránti szeretetünk már nagyon régről származik. Rengeteg állat vett és vesz minket körül a mai napig is. Melyek között szőrös és tollas egyedek is megtalálhatóak. A nyúl iránti szeretetünk 2001 tavaszi húsvéton kezdődött mikor szüleinktől megkaptuk első házi nyuszinkat . Innentől kezdve egészen 2012-ig házi nyuszik voltak, majd egy monori kiállításon megvásároltam első rex nyuszimat ,mely egy Király kabátrajzos nőstény Mandula. 2013-ban az Mgksz Országos kiállításán megvásároltam első pár Kék Törpe rex nyuszikat . Őket már kiállítás szempontjából választottam . Ezt a fajtát kevesen tenyésztik az országban éppen,ezért nagyon nehéz idegen vérű egyedeket bevonni a tenyésztésbe .
2014-decembere óta tagja vagyok az Mgksz-en belül működő nyúl fajtaklubnak. Sok segítséget kapok az állatok tenyésztésében édesapámtól és nagypapámtól akik mindketten aranykoszorús mestertenyésztők a galambosok világábán. Édesapám a kutyázás terén is európai szinten ismert.
Köszönöm nekik a támogatást !
2015-ben már az országos kiállításon remélhetőleg lesz a mi tenyészetünkből is kiállítva egyed rex és törpe kosorrú fajtából.
Ilyen fajtájú nyuszik találhatóak a tenyészetben:
- törpe rex
2015ös fajta nyertes, a 2016os versenyen saját almából lesznek láthatóak. |
Ilyen a tenyészet:
A tenyészet Cegléden található.
Toronyi Ádám elérhetőségei:
- Telefon: 0630 503 3165
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése